Már régóta egy bababoltban dolgozok eladóként, és sok érdekes vevővel volt eddig dolgom. Gyakran beszélgetek az emberekkel, miután befejezték a vásárlást, mert nagyon sok érdekes dolgot tudnak elmondani. Szóba került itt már sok minden, legutóbb például, bármilyen meglepő, a napelemes rendszerekről beszélgettünk egy nagyon kedves hölggyel. Elmondta, hogy a férjével nemrég úgy döntöttek, ideje haladni a korral, és belekezdtek a házuk energiaellátásának teljes felújításába. Azonban arra senki sem figyelmeztette őket, mennyi dolgok van, amire ilyenkor figyelni kell, és mennyi részlet van, amiben el lehet könnyen veszni.
Kérdezte például, hogy tudom – e, milyen feltételeknek kell megfelelni, hogy az ember egyáltalán belevághasson egy ilyen nagyszabású projektbe. Nagyon fontos, hogy megfelelő szerkezetű tetővel rendelkezzen az ember, hiszen fontos, hogy elbírja a napelemeket, amelyekről sok minden elmondható, de az nem, hogy pehelysúlyúak lennének. Emellett fontos a napelemek dőlésszöge is, hiszen nem elhanyagolandó, hogy ezeket az eszközöket milyen szögben éri a napsugárzás. Erre azért kell odafigyelni, mert elengedhetetlen ahhoz, hogy megfelelően működjenek ezek az eszközök.
De nagy figyelmet kell fordítani arra is, hogy ne legyen olyan környezeti elem, amely leárnyékolná a tetőt, hiszen így a napelemes rendszer nem jut elegendő napsugárzáshoz. Ebből az fog következni, hogy nem termel elég energiát, tehát nem fog megtérülni mindaz a pénz, amelyet korábban ebbe öltek a ház tulajdonosai.
Őszintén szólva, mivel elég zöldfülű vagyok a témában, kissé meglepett, hogy mennyi minden van, amire oda kell figyelni, ha az ember egy ilyen rendszert szeretne telepíteni a tetőjére. Megköszöntem a hölgynek a sok hasznos információt, hisz ki tudja, lehet, egyszer akár hasznosítani is tudom majd.