Nemrég született meg az első kisbabánk a férjemmel, ezért elég sokat járunk bababoltba. Főleg azért, mert nem igazán tudtuk, hogy mit kell venni, mire megszületik a gyerek, ezért elég sok mindenünk hiányzik még mindig. Már szinte törzsvásárló vagyok a város babaruha boltjában, kedvezményeket is rendszeresen kapok. Amikor a férjemet küldöm el, hogy vegye meg azt, amire szükségünk van, általában hazaállít valami plusz dologgal, amit lehet, hogy egyébként tudnánk nélkülözni. De nem neheztelek rá emiatt, hisz tudom, hogy szerelmes a kislányába, ezért mindent meg akar neki venni. Azonban, amivel egyik nap hazaállított, arra az égvilágon nem számítottam volna. Azt mondta, hogy megtalálta a tökéletes autó olajat, amit már régóta keresett. Rákérdeztem, hogy ezt ugyan hogy találta meg egy bababoltban.
Ott találkozott egy szintén friss apukával, aki hasonló gondokkal küzdött az autóját illetően. Elmondta, hogy neki a castrol magnatec 5w30 vált be neki a legjobban, pedig korábban rengeteget keresgélt. Mivel nekem ez nem mondott túl sokat, mert nem rendelkezek magas szintű ismeretekkel az autó műszaki jellemzőit tekintve, megkértem a férjemet, hogy mesélje el nekem, egyáltalán miért kell az autóba olaj. Erre azt válaszolta, hogy az autónak az olaj tulajdonképpen olyan, mint az emberi szervezetnek a vér. A tökéletes működéshez elengedhetetlen, és folyamatosan cserélni kell. Közben jót mosolyogtam azon, hogy a férjem úgy beszél az autókról, mintha ők is élő – lélegző emberi lények lennének. Bár aki ismeri, az tudhatja is, hogy valóban úgy bánik az autóival, mintha a gyerekei, vagy legalább is a kis kedvencei lennének, amelyeknek folyamatos törődésre van szükségük.
Az olajra azért van szükség, mert az alkatrészek az autóban folyamatosan súrlódnak egymáson. Nem kell nagy fizikai tudás ahhoz, hogy belássuk, így igen gyorsan elkopnának. Pont ezért van szükség egy anyagra, egy kenőanyagra, amely ezt akadályozza meg. Az is nagyon fontos, hogy nem szabad elhanyagolni, hogy megfelelő időközönként cseréljük ez a “vért”, ami az autó működéséhez nélkülözhetetlen. Azonban a súrlódás megakadályozása mellett véd a korróziótól is a megfelelő autóba való olaj.
Elmondta a férjemnek a férfi a bababoltban, hogy azért jó a Castrolnak ez a típusú olaja, mert a mai autók sokkal nagyobb igénybevételnek vannak kitéve, mint a régebbi időkben, és mivel a márkának ez a családja a legerősebb, legstrapabíróbb, a legtöbbet használt autókba is alkalmas. Ha belegondolok, ez valóban így van. Valószínűleg a mai járművekbe már nem lenne jó az az olaj, amelyet például gyerekkoromban töltöttek az autókba. A szüleimmel, amikor autóval utaztunk, a legnagyobb távolság a településünktől a Balatonig tartó út volt. Ma már a férjemmel szinte minden évben utazunk külföldre a házasságkötésünk óta nyaralási célból, és legtöbbször autóval megyünk. Nem mindegy, hogy az ember a kocsijával a szomszéd településre jár át maximum, vagy mondjuk Görögországba.
A férfi ajánlott neki egy weboldalt is, ahonnan ő szokott rendelni magának Castrol termékeket. Ennek kimondottan “örültem”, mert ismerve a férjemet, mindent össze fog vásárolni, ami megtetszik neki a weboldalon. Na de nem haragszok rá, örülök neki, ha végre megtalálja a megfelelő olajat az autójába. Ugyanis nagyon sokat hallgattam az elmúlt időszakban ezzel kapcsolatban a panaszkodását, és őszintén szólva, kezdett kicsit unalmas lenni. Már azzal viccelődtem, hogy a kislányunk első szava valamilyen autós szakszó lesz, ha így folytatjuk!